SIKERESEN ZÁRULT AZ ISKOLAI ZAKLATÁS TÉMAKÖRBEN A MÁSODIK TALÁLKOZÓ, BUDAPESTEN

zaklatas projekt

Az iskolai zaklatás témájában megvalósult a partnerek  második találkozója, Budapesten.
A nemzetközi együttműködésben megvalósuló Erasmus + projekt célja többek között azt elérni, hogy az oktatási-nevelési intézmények zaklatástól mentes „övezetté” váljanak. Ez szükségessé teszi a projektben résztvevő országok szoros együttműködését és tapasztalatcseréjét.
A partnerek részvételével tartott találkozók során a résztvevők lehetőséget kaptak arra, hogy a más országokban alkalmazott és bevált módszereket, ötleteket megosszák egymással, és a hallottakat hazájukban alkalmazni tudják.
A partnerek második közös találkozójára 2017. április 19-21. között került sor Budapesten. Magyarországot Gottgeisl Dóra, Séra Krisztina, Pizarro-Iványi Júlia és Lónyai Zsuzsanna a Wesley János Óvoda, Általános Iskola, Szakközépiskola, Szakgimnázium és Gimnázium részéről, valamint dr. Szalay András és Bibó János, az iskolát fenntartó Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség pályázati csoport munkatársai képviselték.
A háromnapos találkozó során a parrtnerek egy-egy prezentációban mutatták be eddig végzett tevékenységüket. Megállapodás született a további határidők pontosításában.
A szakmai megbeszélések mellett a programban szerepeltek intézménylátogatások is. A külföldi vendégek meglátogatták az intézmény óvodáját a Dankó utcában, ahol a kicsik egy rövid zenés bemutatóval kedveskedtek a vendégeknek. A csütörtök délutánt közösen a MÁV-telepen töltöttük, ahol a vendégek a gyerekekkel beszélgettek, valamint az iskolapszichológus kolléganő röviden bemutatta nekik a magyar gyermekvédelem helyzetét. A délután “fénypontjaként” ellátogattunk a Hős utcába, ahol a gyerekek többsége él. A Kontúr Közhasznú Egyesület által kialakított közösségi térben az egyesület önkénteseivel beszélgethettünk a telep jelenéről, jövőjéről. Ezután  a csapat sétát tett a telepen.Az estéket  közös vacsorával zártuk. Első alkalommal a Nem Adom Fel Café & Bar éttermében, ahol a NEMADOMFEL Együttes adott egy koncertet. Az est a projektre való lelki felkészülést alapozta meg. A másik estét a zsidó negyed, a megejtő hangulatú romkocsmák között, a Spinoza Kávéház és Étteremben töltöttük. Mindkét este a partnerek közötti kötetlen kapcsolattartást erősítette, ez a továbbiakban is folyamatos.A következő személyes találkozó 2017. szeptember 30-tól egy kilencnapos belgiumi képzés keretébenvalósul majd meg, ahol a programban részt vevő pedagógusok a belgiumi Leuveni Egyetem oktatója által szervezett tréningén vehetnek részt.

A projekttel kapcsolatos bővebb információ az alábbi honlapon érhető el: http://frompeertopeer.eu. A projekt közösségi média megjelenése: https://facebook.com/frompeertopeer).