BESZÁMOLÓ A SZOCIOTÁBORBAN,MÁROKPAPIBAN VÉGZETT MUNKÁRÓL

szociotábor

Másnap délelőtt, késô délelőtt, bár már iskolaszünet van, az udvarokon vagy az árokszélen vagy bárhol máshol, játszódó gyerek egy sem látszik. Egyébként az udvaron-kertben tevékenykedő felnôtt, öreg is csak ritkán, egykét házban. A házak viszont többnyire  épek-szépek. Sokukon látszik a nemrégi felújítás, a rendszeres karbantartás félreismerhetetlen nyoma. A kerteken-udvarokon kevésbé: sokuk csak tessék-lássék módon van rendben tartva, de láthatóan nem használatos élettér. Rejtély? Úgy tűnik, elsô nekifutásra legalábbis, nem túl nehéz a megfejtés. Több helybéli – köztük hivatalos ember, önkormányzati képviselô – mondta el: a falunak a statisztika szerint 670 lakosa van, de aki ténylegesen itt él, biztosan 400 alatt van. A többi? Az „ukránok”, zömmel kárpátaljai magyarok.

Itt táboroztunk. Az volt a cél, hogy a táborozásunk valóságélmény legyen, ezért információgyűjtő technikaként csak az interjút és a megfigyelést alkalmaztuk. Valamennyi eddigi táborban olyan faluban dolgoztunk, amelyekben jelentős volt a cigány népesség aránya.  Ezért egyik fontos témakörünk annak „letapogatása” volt, mit jelent ez a falu életében, hogy milyen a cigány és a nem cigány népesség egymáshoz való viszonya. Erre a kérdéskörre itt nem kellett kitérnünk, mert ebben a faluban összesen 2-3 cigány család él, ôk is  a falu különböző részein. Tehát a cigányság, mint valamennyire is elkülönülő társadalmi tömb, nincs jelen a falu életében.
Márokpapi abban is más, mint az eddigi szociotáborok helyszínei, hogy Wesley-iskolája sajátos intézmény:
nem általános iskola, hanem olyan középfokú tanintézmény, amely olyan fiatalok számára ad második esélyt, akik vagy el sem tudtak kezdeni középiskolai tanulmányokat, vagy különböző okokból kiestek valahonnan, de szeretnének szakmát vagy érettségit szerezni. Értelemszerûen többségük nem ennek a falunak a lakosa. Az intézményszervező segítségével lakhelyükön kerestük fel az itt végzett fiatalokat.

Márokpapi a Beregi-síkságon, Nyíregyházától északkeletre mintegy 70 km, kistérségi központjától, Vásárosnaménytól tízegynéhány kilométer távolságra található település, meglehetôs közel az ukrán határhoz. Két falu (Márok és Papi) egyesüléseként jött létre 1941-ben, a falu lakói máig számon tartják, hogy melyik volt az egyik és melyik a másik település, ahogy azt is, hogy az egyiknek zömmel katolikus, a másiknak zömmel református lakói voltak; ámbár a felekezeti különbségnek, úgy tűnik, ma már nem nagyon
van jelentôsége a falu mindennapi élete, a lakók egymás közötti viszonyai szempontjából. Lakói évszázadokon át – hasonlóan a Beregi-síkság sok más településéhez – mezőgazdasággal, ezen belül dominánsan állattartással foglalkoztak. Az utóbbi években meglehetősen jelentôs, az eredetinek mintegy felét kitevő népességszámnövekedést látunk. Magyarázat: az „ukránok” megjelenése, akik vagy házat vettek itt, vagy csak bejelentkeztek, van olyan is, aki már 15-20 éve él Márokpapiban. Gond, hogy a bejelentettek közül sokan dolgoznak Németországban. Szlovákiában. Így, bár a munkanélküliek tényleges száma (a falubelieké!) nem csökkent, a népességhez viszonyított arányuk azonban igen, így kikerültek a magas munkanélküliséggel sújtott települések közül, ezért kevesebb  központi támogatást kapnak, illetve ez a tény a pályázatoknál is hátrányt jelent. Kevesebb alkalmi munka jut a falu lakóinak, sokak szerint a magyar lakcím lehetőséget ad uniós munkahelyek meg pályázására. Természetesen vannak olyan betelepülők is, akik ténylegesen itt laknak, és többé-kevésbé már beilleszkedtek a falu életébe, azt tapasztaltuk, hogy az ide települtek nagy többsége ténylegesen nem él a faluban, nem része a falu mindennapjainak, helyi társadalmának, de a közgondolkodásban jelen vannak, és ezzel valamiképpen és valamennyire mégiscsak formálják a falu életét. Nem tudunk egyértelmû választ adni arra, hogy ez a betelepülés jó-e a falunak, vagy nem. Az idő dönti el, hogy a házak vevői közül lesznek-e olyanok, akik ténylegesen is megtelepednek a faluban, ez nagyon jó lenne, viszont ront a falu helyzetén a nem itt élôk és dolgozók esetleg magas aránya. A faluban, a termelőszövetkezeti világ megszűnésével ma is a mezőgazdaság a megélhetés legfőbb forrása, akár magánvállalkozásként, akár alkalmi munkavállalóként, van ház körüli gazdálkodás, de egyre csökkenő mértékben, fôleg az állattartás nem éri meg. Fontos a közmunka, van regisztrált munkanélküli, évi egy hónapon át közmunkán vesz részt szakmunkásként, aztán az év többi részében feketén, építési vállalkozóként dolgozik, elmondása szerint így tudja biztosítani a megélhetését. Fontos tehát a közmunka, nagyon fontos, de a megélhetéshez nem elég, más megoldás kell, viszont a helybelieknek nem kínálnak megfelelő, rendes munkát. Jelent-e valamiféle kiutat a külföldi munkavállalás? Az ittenieknek nem nagyon. A megkérdezettek a munkalehetőség, a képzettségüknek megfelelő munka hiányáról, a szegénységről beszélnek.
Bánlaky Pál írása